Urnatároló szekrény
A CSOMIÉP Kft. által kifejlesztett és szabadalmi oltalom alatt álló vasbeton szekrények hamvasztás utáni urnás temetkezés célját szolgáló kolumbárium létesítését teszik lehetővé előre gyártott elemek felhasználásával. A szekrény elemek egymásra, vagy egymás mellé helyezésével változatos, esztétikus és jó helykihasználású kolumbárium falak létesíthetők. Az urnatárolók alkalmazása a hamvasztásos temetés elterjedésével egyre népszerűbb.
Fokozza ennek a temetési módnak a népszerűség ét az is, hogy a hagyományos temetők urnafalai mellett egyre több templom altemplomában alakítanak kolumbárium falakat.
Ugyanakkor a hagyományos temetőkben meglévő kerítések, a meglévő épületek falainak, direkt urnatárolók elhelyezésére létesített illetve létesítendő falak urnatárolókkal történő helyettesítésére kiváló an alkalmas.
A rendszer alkalmasságát rendkívül széles körű variálhatóságán túl az urnatárolók könnyű kezelhetősége, beépíthetősége, felhasználóbarát felszereltsége és nem utolsó sorban rendkívül kedvező piaci ára is indokolja.
Az urnatárolók szervesen és esztétikusan illeszthetők a föld feletti koporsós temetést biztosító szarkofág rendszerekhez, szarkofágházakhoz, szarkofág halmokhoz. A szarkofágházakkal egybeépítve házanként nagy számú urnatároló helyezhető el.
Ezért van az, hogy a jó kezelhetőség, az esztétikai élmény mellett a szarkofágházakkal egybe épített urnatárolók alkalmazásának talán legfontosabb szem pontja a gazdaságosság.